Emberi kudarc
BlackX 2005.03.07. 19:30
Erről mit mondjak, szentem ez igaz. Feketetigrisnek ajánlom, hátha egykét sornál magára talál...
Emberi kudarc
Elmélyülten fürkészem az ismerőseim arcát. Végignézek rajtuk. Mind különlegesek, olyan tulajdonságokkal, tehetséggel, amiket én tisztelek.
Van, ki versel fantasztikusan, nem is hinné az ember, hogy egy fiatal lány, így tud bánni a rímekkel.
Egy másik barátnőm regényt ír s fantáziája, akár a csillagos ég, olyan álmokat ír, amiknél azt kívánjuk bárcsak fel se ébrednénk.
Egy kedves ismerősöm a zenében van otthon. Úgy ütik ujjai a billentyűket, úgy pengeti a gitár húrjait, hogy mikor játszani hallom, könnyes lesz a szemem.
Legjobb barátnőm hangja akár a csengő, egyszerre mély és magas, harmonikus és csodálatosan hideg.
Más ismerősöm rajzai életre keltik a meséket, fényképként mutatják a tájat. Keze alatt a papír valóságos világgá válik.
Ők mind biztatnak és elbizonytalanítanak engem. Biztatnak, mert én is hasonló művészeti ágakba kezdek és remélem, hogy visszaadhatom nekik azt az érzést, amit az ő műveik okoznak nekem. És elbizonytalanítanak, mert tudom, hogy én erre nem leszek képes. Nem fogok drámákat írni, ajkaim nem hagyják el saját vers sorai, ujjaim alatt a húrok nem pendülnek fel szép zeneként, vonalaimból nem lesznek tájképek. És minden új ébredés arra, hogy a tehetség mi bennük megvan és belőlem hiányzik, személyes tragédiám. Az én kudarcom.
S rájöttem az én életem az ő művük, egy szomorú elégia, egy sirató vers, egy bús dal vagy egy élettelen csendélet.
|