Feket�n izzik a csend. A p�ra lomha l�ptei nyom�n a t�voli f�kly�k suttog�sa j�rja �rtelmetlen �s disszon�ns t�nc�t. Sehol semmi m�s. Az es�cseppek �res �s jelent�ktelen kopog�sa t�ri szil�nkokra a gy�m�nt �g k�nnyekt�l terhes fellegeit, hogy �bensz�n f�tyl�t let�pve szemembe n�zhessen az �rva telihold. Egyed�l �llok szemben az �sz haj� fenyves korhadt f�ival, sz�tlanul, reszketve, indul�sra k�szen. Nincs m�r mire v�rnom.

Ragyog� �r�mk�nnyeket hullat� gl�ri�t form�lva gy�szruh�t �lt�tt dallamok keringenek csapzott homlokom felett. Minden l�ptem retteg�s; arcomon mosoly: Hi� �s sz�ntelen. �gy �szom �jra a sz�z term�f�ld s�r-habjain, amerre csak visz a sz�l. Lepr�s csillagok pislognak, mint vak szemek: sehonnan, sehova. Jelent�ktelen a perc, a pillanat, �rtelmetlen a sz�, a gondolat.

Elm�m v�gtelen �tveszt�j�ben t�velyegve tal�ltam erre a helyre, mikor �lom-lugasom komor v�r�nak roskatag b�sty�i sorban leomlottak, s a rem�ny �s szeretet z�szlaja kett�has�tva hullt a porba tornyostul, mint neh�z k�darab. Gy�szmis�t zengve l�ngba borult az �g, s az utols� �rny is – mely k�r�ttem botladozott – b�kly�j�t levetve e holt rem�nyek mennyei t�z�be vetette mag�t. Mened�ket kerestem, s oltalmat.

Gy�l�let �s szeretet, b�tors�g �s f�lelem, �s mind, ti sosem �rzett dolgok, val�ban v�gleg magamra hagytatok? Legyek b�r hitetlen �r h� gyermeke, s �nmagam szent gy�lekezete egy b�rki mis�j�n, hol mindenki j�r-kel az �n mosolyommal az arc�n, s szemembe n�zve azt mondja, ne �rezzek r�m�letet; legyek b�r gy�l�lt �s gy�l�l�, gy�tr�d� gy�ntat�pap, kinek nincs m�r mit megb�nnia; legyek b�r �nmagam – H�t ki vagyok val�j�ban, ha nem lehetek senki m�s? –, csak �nmagam.