�den kertje volt, miben �ltem

�den kertje volt, miben �ltem,

�d�mk�nt, ostob�n s b�ntelen,

S merre j�rt a mag�ny, a b�nat,

Gyilkosok diadalittas m�mora?

Hol lehetett a cs�b�t�s, a s�t�t

K�s�rt�s, ott az �r�m sz�rke sziget�n:

K�szobrok s hervadt vir�gok csarnoka;

Kev�lyen mosolyg�, massz�v oszlopok,

Napf�ny �s b�gyadt ragyog�s: mi ez,

Ha nem a mag�ny s a retteg�s…?

Holt k�gy�, mely sz�lni egyre k�ptelen,

S a fa, melynek gy�m�lcse aszott �s b�z�s,

S nem eshet h�t b�nbe sehogy a b�ntelen – az �n –,

L�lektelen fekhet �ce�nja partj�n –

S � az �r, de milyen �r? Gyenge

S �rtatlan, hatalma semmi, semmi!

�gy k�v�nta sorsom…

�den kertje volt, miben �ltem,

S lehet, sosem hagytam volna ott,

S lehet, sosem zokogtam vagy f�ltem,

S v�g�l az �lnok kert volt az, mi elhagyott!

�gy k�v�nta sorsom…

�den kertje volt, miben �ltem,

S most? Menny vagy pokol… nem tudom,

Elfeledtem r�g az �rtatlanok sors�t,

Porba tasz�t a b�n, a retteg�s,

Mely oly �rtelmetlen s �gy gy�ny�r�:

�ri�s, �ri�s hatalma, s �rtatlan!

De er�s, nem ereszt, s szor�tom �n is,

�gy k�v�nta sorsom…

K�rdem, hogy lehet? S nem is,

Ink�bb azt: Mi�rt, mondd, mi�rt?

Senki sem felel, n�ma csend,

Csak zavaros elm�mben z�g egyre m�r

A hang, mely nem hagy pihennem soha,

A hang, mely kerget, egyre hajt,

A hang, mely hagy elmennem,

A hang, mely meg�l:

„�gy k�v�nja sorsom…

�gy k�v�nja sorsom…”