A haldokló lélek requimje
BlackX 2005.10.04. 18:38
Hát, barátnőim megijedtek tőlem ez után, nem tdom hoyg jött, de bennem volt és ezt ki kellett irnom...Végén megfigyelném ki halott és ki hal meg...
A haldokló lélek reqiemje
Az ég vörös, talán a naplementétől, de valószínűbb, hogy a lassan megalvadó vér párája s milliónyi halálhörgés artikulálatlan nyögései színezték ily csodálatosra. Az égett emberi hús bűze lassan kiirt minden más illatot mit érezni lehetne s lassan megőrjít. Felállásra késztet.
Sártól és emberi vértől mocskosan kelek fel, a kezemről borzasztó kis csíkban folyik le a vér. A remény, hogy megmeneküljek már olyan kicsi, hogy számba sem veszem. Sápadtan a sok vértől, de sétálok, nekem miért nincs semmi bajom? Bárcsak emlékeznék mi történt. Csak egy nevető kislány arca villan be és valami villanás, és itt a filmszakadás, másra nem emlékszem és itt vagyok élve, úgy néz ki egyedül.
Hirtelen egy emberi hangot hallok, rohanok. Egy összeégett, vérző ember előtt ér véget az utam. Nem tudtam elfojtani a belőlem előtörő undort. Csak megvetően néztem a haldoklót, a halál bűze lassan elborította az elmém. Letérdeltem a sebesült mellé, segélykérően nyújtotta felém a kezét egy újabb sorozat nyögéssel kisérve, míg én a hátam mögé tartott kezemmel egy nagy üvegszilánk után kutattam, sikerrel. Az ember kiköpött egy kevés vért és tovább hörgött. Én felemeltem a fejem mellé az üvegpengém, végtelen pillanat volt, ahogy a szemébe néztem, ahogy láttam a rémülettől kitágult pupilláit. Csak álltunk így egymással szemben, a fülsüketítő csendben. Majd elmosolyodtam szinte biztatóan ördögi mosollyal, ő is megengedett magának egy mosolyt. Nem kellett volna.
Lesújtottam, csak nyekkeni tudott s újra kiült arcára az előző félelem, de én már csak nevettem, élveztem, hogy elpusztíthatom e szörnyet a világból, ezt a túl emberi embert. Újra beledöftem az üveget, majd megint és megint és megint. Az arcomat már beterítette a vér eltűntetve a sár utolsó cseppjeit, szórakozottan szúrtam bele még egyszer, utoljára. Lenyaltam a szám széléről a vért, s felnevettem az ég felé, ahol fölöttem még sötétebb lett minden, a férfi meghalt, de én már csak nevettem földön túli, mennyeknél is feljebbvaló boldogsággal, addig a testből egy halványszürke árny emelkedett ki s sikoltva foszlott semmivé.
|