Búcsú(Őrület)
Rose BlackX 2006.04.29. 20:13
Az az igazság, hogy ezt másnaposan félálomban írtam, és amikor visszaolvastam...Van ami tetszik benne, sok van ami nem, de egy nagy részét, nem is értem...
Búcsú (Őrület)
Az ég (a) mennyekig hatolóan kék volt, olyan hullámzóan tengerszínű és mély, akár az óceán legmélyebb árka. A horizont alját lassan mályvaszínűre festi az ébredő nap. A beköszöntő tavasz rózsaszín és fehér virágokat teremtett a fákra. Itt vagyunk az újjászületés hajnalán. A boldogság színarany bizsergése felpezsdíti a levegőt. Most minden mosoly forró, minden csók boldogság. A csillámló könnyek már nem fúródnak jégpengeként az emberek szívébe. Nincs többé kín, fájdalom, halál.
És már te sem vagy. Ez az élet reggele és ezzel együtt éppúgy a halálé.
A magány boldogsága, a ringispilként forgó világ fájó eufóriája. Az elbódultan lengedező szellő hullámként fodrozza a friss fű zöld sivatagát.
A kérdés egyszerű volt: igen vagy nem. A kérdés felesleges és lényegtelen volt, mindkét válasz ugyanazt jelentette.
A hegyről lezúduló víz, itt már csak nyugodt patakként csörgedez. S milyen tiszta ez a néhol gyilkos elem.
Szereted őt? Szeretsz engem?
S lassan felkelt a nap, fényt hozva ebbe az új életbe. S én könnyektől nevetve csodáltam, fajunk e nélkülözhetetlen narkotikumát. Én nem szeretem a kéket…
|