Sírni a csodához

Minek sírni? Mikor ezek a könnyek már nem segítenek. Volt idő, hogy mindennap éreztem keserű ízük. És bármi is jobb lett? Nem. Miért sírok? Miért sírtam? Észbontó, de nem tudom igazán miért. Valami olyan hiányzik, amit nem tudok meghatározni. Na jó, pontosan tudom. Reménytelenül szeretlek, és ez tudom, hogy nem nagy probléma. Tudom, sok embernek vannak sokkal nagyobb és súlyosabb problémái. De nekem ez mindennél rosszabb

Mindig, amikor látlak, azt kívánom, hogy minél előbb elmenj a közelemből, de ha elmész, nekem az minden alkalommal maga a halál.

Csodák, mert az lenne, ha egyszer csak odajönnél hozzám és se szó, se beszéd, megcsókolnál. Akár egy mesében, egy tini-álomban. Csodák sajnos nem léteznek, ez szinte biztos, vagy ha esetleg mégis, akkor biztos nem velem.

Tudod én, még hiszek, még bízok a lehetetlenben. Bár az eszem azt mondja, ez már reménytelen. De valami, talán a tudatalattim, még esélyt sugall. Talán erre mondják, hogy a remény hal meg utoljára. És ezért keseríted meg mindennapjaim, mert valahol. Legbelül. Én még mindig hiszek a csodákban...