***

Mint mindig az árnyék lények is éjszakai túrára indultak, bár nem a kíváncsiság volt a céljuk, nekik ez volt a feladatuk.

Frozen az élen sétált, fiatal kora ellenére mindig részt vett ezeken a „hadjáratokon”, csak azért hogy jobban megismerkedjen a külvilággal.

Teljesen kifehéredett  haja –amely minden újjászületéskor, elvesztette azt a sötétbarna már már fekete hajszínét-  simán simult a füle mögé. Egy kicsit elbambult. Sétált, ilyenkor nem szeretett repülni, a szárnyait nehéz vascölöpöknek érezte.

A sötétség nem jelentett számára semmit, megint azt hitte hogy egy unalmas hadjárat veszi kezdetét.

-Váljunk szét… Úgysem jönnek… -Javasolta barátjának, aki mögötte haladt, és szemfülesen figyelt. –Hallasz Tattova?

-Igen… igen… -A fiú mintha egy mély álomból ébredt volna fel kapta fel Frozen szavára a tekintetét. –Akkor majd a sarkon találkozunk pirkadatkor…

-És ha lehet ne leskelődj, nem szeretem ha más számon tartja a munkámat… -Morogta Frozen, szétfeszítette a fekete szárnyait, és felrepült az égre. Tattova megállt. Felnézett barátja után az égre.

-Pontosan olyan vad, és megállíthatatlan mint az apja… -Nézte tovább ahogyan Frozent ellepi a sötétség elpusztíthatatlan fátyla.

Frozen unottan kezdett el körözni egy bizonyos pont felett, néha letekintett megnézni nem e történik valami, amikor hirtelen szárnycsapások ütötték meg a fülét. Először azt hitte hogy barátja játszik vele ismét gúnyos játékot, ezért hát elbújt egy háztömb mögött. Nem kellett félnie, az emberek ilyenkor alszanak, ha látják is őket puszta álomnak tűnnek, mivel nem látszanak sem a tükörben, sem a fényképeken.

-Figyelnek minket?

-Nem tudom, nem láttam senkit sem erre felé…

Női hangok. Nem ez biztos nem Tattova. Frozen érezte megfeszülnek az izmai. Szárnyai egyre hevesebben vertek, miközben felemelkedett. Felülről nézte a várost, ami most is sötétségben úszott csakúgy mint minden éjszaka. Előrehajolva kezdett kutatni a hangok után, mikor észrevett két fehérszárnyú lányt.

Szembogara kitágult, és lemaradt. Hogy nem vette őket észre! Hisz gondtalanul szállingóznak a felhőkarcolók között akárcsak ő, és barátja.

Meg kellett volna várnia Tattovát, de valami vágy arra késztette, hogy lásson neki egyedül a feladatnak derítse ki mit keresnek itt az angyalok. Vett egy mély levegőt, és zuhanórepülésbe kezdett, majd egy éles kanyarral ismét vízszintesen szelte tovább a levegőt. Hova tűnhettek, nézett körül gyanakodva. Egy kanyarnál ismét szárnyak hangjára lett figyelmes. Megállt, teljesen leereszkedett az aszfaltra, szárnyait összehúzta, és futni kezdett. Szárnyai eközben beleolvadtak a hátába, csupán egy fekte csík jelezte, hogy valaha is tollak voltak ott. Megállt egy út közepén, és hallgatott. Tüdeje szinte dobolt, szemeit vészjóslóan forgatta a zajok irányába. Egyre közeledett a szárnyak hangja, majd pedig feltűnt két lány. Most már tisztán látszott mindkettő. Frozen láttán megállt a levegőben a páros, mintha nem tudták volna eldönteni, hogy az előttük álló férfi, angyal e vagy ember.

-Ez arkangyal! –Suttogta rémülten Virginia, húzni kezdte a mellett lebegő Viot, aki meg se moccant.

-Várj! Nem is bánt! Nézd! Meg se moccan! –Mutatott Frozen felé a lány.

Mind a két fél azt várta, hogy mikor ránt fegyvert a másik, végül csupán csak értetlenül nézték egymást.

Végül Frozen kezdett el hátrálni, mire Violence közeledni kezdett.

-Miért nem rántasz elő fegyvert? –Kérdezte gúnyosan a távolodó fiútól. Frozen erre megtorpant. Harcot akar? Violence után kapott, aki erre felrebbent, mint azok a madarak akikre ráijesztenek. Frozen viszont elkapta a lábszárát, a következő pillanatban ő is kieresztette a szárnyait, és hevesen csapkodni kezdett. Néhány perc múlva a karjaiban volt a lány, akit ő erősen szorított.

-Eltöröd a szárnyam… -nyöszörgött a szőkeség, a karjai között. –Engedj el!

-Már miért tenném? A kis a barátnőd eltűnt… Most már csak ketten vagyunk… -Dörmögte a fülébe egy hang.

-Engedj el, és kegyelemben részesülsz…

-Kegyelemben…? halálkegyelemben… -A fiú megszorította a derekát, mire Violence fájdalmasan felsikoltott. A kétségbeeséstől könnyek lepték el a szemét, mégsem volt jó ötlet kint garázdálkodni.

-Engedd el!

Frozen felnézett.

-Lám… alamuszi macska nagyot ugrik… Minek köszönhetem viszontlátásodat? –Frozen gúnyosan elmosolyodott, állát belemélyesztette az ölében szenvedő lány vállába.

-Engedd el azt a szegény szerencsétlent! Különben meghúzom a ravaszt… -Morgott Virginia kezében egy felhúzott íjjal

- Egy… a ravaszt meghúzni fegyveren szokták… Kettő…A barátnőd látja kárát… -Frozen megrántotta a vállát, a kezében lévő lánynak széthúzta törékeny szárnyait, majd elmosolyodott. –Csak tessék…

-Engedd el a hercegnőt! –Szólította fel ismét Virginia az árnylényt, aki erre meglepetten nézett rá.

-Aha! Tehát a kezemben van a hercegnő… De kis pici…

-Engedj el te tahó! –Violence kapálózni kezdett.

-Ő most az enyém… -Mosolyodott el gonoszul Frozen, igazából maga sem tudta hogy mit kezdjen a lánnyal kezében. Egyenlőre még védeni tudta a testét vele, de másra nem nagyon volt jó… vagy mégis? –Velem marad…

-Nem! –Sikoltott fel kétségbeesetten Violence.

-Mi van, nem érzed magad jól itt a karjaimban?!

-Engedj el könyörgöm…

-Ez már máshogy hangzik de sajnálom…

-Te szemét feketeszárnyú ördög! –Nyögött Violence, megfogta Frozen fejét, és átfordította a vállán. A fiú a meglepettségtől nem is dolgozta fel, hogy mit történt vele. Virginia önkénytelenül eleresztette a felhúzott íjvesszőt, Frozen viszont kitért előle, neki már reflexszerűen ment a kitérés az ilyesmi fegyverek elől. Az íj tovább száguldott a levegőben, míg bele nem fordult valamibe. Egy fehérpihés szárnyba. Viot szinte rögtön magával ragadta, még ha egy pillanatra is az íj sebessége, magával húzta a törékeny testet, majd átfúrta végleg a szárnyát. A lány halvány üresedő tekintettel nézett barátnőjére, majd eszméletlenül hullott alá.

Virginia meg se tudott moccani. Elrontotta a lövést. Violence szárnyába talált az íj…

-Mi a fenét tökölsz, mentsd már meg! –Ordított hátra neki Frozen, jómaga már zuhanórepülésbe kezdett, hogy megmentse a lányt. Nem késztette rá senki, egyszerűen a hirtelen felkavarodó érzések irányították fekete szárnyait. Elkapta a lányt a karjaiba, de a zuhanással járó sebességet ő sem bírta tartani, ezért a fehérangyallal a karjaiban ért földet.