22. Ways of famous

- Gratulálok Rose!- örvendezett Maja.

- Ez, ez… Ez a mi CD-nk! Egy boltban?! Ahol megveszik az emberek?- nevetni kezdtem, majd elájultam.

Egy erdőben sétálunk, hideg van és havazik. Megborzongok, valaki fogja a kezem. Becsukom a szemem és megállok, valaki szemben áll velem, megfogja a vállaim, majd megrázogat.

- Hé kiscsaj! Jól vagy?- kinyitom a szemem.

- Hol vagyok?

- Zeneboltban.- egy hosszabb hajú, szemüveges pasi.

- Mi történt?

- Asszem elájultál- felismerem a fiúban az eladót.

- A Sin of Pain CD! Itt áruljátok a CD-t?

- Ja, persze. Nem rossz zene, valami új banda. Valami fan vagy, hogy ennyire kivagy?

- Nem teljesen.- dörzsöltem meg a fejem.

- Ő az énekes.- szólt közbe Maja.

- Hé! Maja!

- Most mivan? Ez van!

- Te vagy az énekes?- nézett nagyot.

- Igen. Én. Rose BlackX, örülök, hogy találkoztunk.

- Nem! Én örülök, hogy megismerhetlek. Szeretem a zenéteket, a lemezetek is megvan már. Lesz valamikor koncert vagy ilyesmi?
- Talán a téli szünetben, lehet, hogy még idén lesz

- Az jó. Ott leszek- mosolygott és felsegített a földről.

- Én is. Na, hello!- sétáltunk ki a boltból- Basszus! El se tudom hinni!

- Várj egy kicsit! Ülj le itt! Egy perc és itt vagyok!- pattant fel maja. Pár perc múlva Maja a pénztárcáját szorongatva jött vissza, kezében egy lila nejlon zacskóval.

- Vettél valamit?

- Két valamit, először is azt a CD-t, amit neked is akartam mutatni, a másik pedig a ti CD-tek.

- Te fizettél érte? Minek? Megkaphattad volna tőlem.

- Az a minimum, hogy megveszem.

- te hülye vagy- mosolyogtam. Ő kibontotta, volt benn rólunk egy kép, koncert közben.

- Nos, ha már megvettem. Dedikálnád nekem? Lehet, hogy később milliókat fog érni

- Ja, persze- firkáltam rá a nevem- Te őrült vagy!

Még jó, hogy Sleepless és Nightfall ilyen sok mindent el tud intézni. Szilveszter után lemezbemutatót tartunk. Még ezévben megyünk egy fotózásra a promókhoz. Csináltatunk majd plakátokat és szétszórjuk a városban.

- Csináljunk szórólapokat! Majával suli után majd szétszórom őket a városban!
- Ez jó ötlet!- nézett Sleepless- Biztos, hogy tudjátok csinálni?

- Igen! Persze!

- Az jó! Akkor mi pedig majd a plakátokat fogjuk ragasztani! Jövőhéten kezditek a szórólapokat!

- Rendben.

- Rose!- szólt Strongarm.

- Igen?

- Akkor jövő héten nem tudsz jönni énekórákra?

- Hát…öö… ha később mennék az neked nem jó?

- De. Az tökéletes!

Behalok. A fiúk meg sem lepődtek azon, hogy boltban van a CD-nk. Azt mondták ott is árulják és bár nem tudják pontosan mennyire, de elég jól veszik.

A szórólapokat a Nyugati környékén osztogattuk, hisz köztudott, hogy a 4,6 villamos vonalán igen sok a rocker. Fogyott is rendesen, ha az emberek negyede eljön már akkor is hangulatos lesz a buli.

Még a szórólapozós héten is jártam énekelni, ez az amit nem hagynék ki, egyszerűen imádtam énekelni.

- Rose! Ha érzed, ha nem, fejlődsz! Néhány légzőgyakorlat még nem ártana, majd azt gyakoroljuk. Vigyázz, azért a torkodra, ne tedd tönkre.

- Jó, jó. Strong! Nem lehetne magasabbra vinni a hangjaim?

- Hangterjedelmet növelni? Felfelé? Sok gyakorlás, de nem lehetetlen. Bár szerintem sem Sleepless, sem Tormentor nem írt még olyan számot, ami bármelyikünknek gondot okozott volna.

- Neked nem is.

- Jó-jó. El se kezdd! Inkább énekelj! Addig sem beszélsz hülyeségeket!

- Grr! Tehát, én hülyeségeket beszélek? Na, ezért még kapsz- feltartottam a kezeim mintha boxolni akarnék.

- Harcolunk?- kiáltott és már ő is boksz- állásban volt. Megütögettem párszor, ő egy jó lépéssel védett és már a hátam mögött állt, kezét a nyakamhoz szorította, másik kezével szorított magához.(Természetesen úgy, hogy ne fájjon)

- Győztem!- nevetett. Csendben álltunk egy pillanatra, majd hirtelen elengedett- Ének!

- Oké! Uram! Mit?

- Lemezünk névadóját!

- Igenis! Kezdtem bele az éneklésbe. Ilyen kis viccesen, közvetlen társaságban az énekórák.

A fényképek nagyon jók! Rengeteg közös van, de van egy- egy sorozat tagonként is. A legtöbb oldalra kerül fel, de egyik képből lesznek a plakátok, amiket kiragasztanak. S egy párból pólót nyomunk, csak pár darabot, hátha. Egy művelődési házba lesz a városban, egy középméretű épület nagy udvarral. Ennek a bemutatótermébe leszünk. Belépő is lesz, de nem túl drága. A bejáratnál lehet majd CD-t venni, meg pólót, ha lesz rá vásárló. Szerintem ez egy nagy előrelépés lehet a banda életében, tehát jó lenne, ha sikerülne összehozni. Ezerrel izgulunk, mint eddig mindig. Csak ez most annyiban más lesz, hogy nem egy, hanem két órás koncert lesz. EZ kicsit több…

Elképesztő volt, nagyon sokan jöttek. A kis teremben nemhogy teltház lett, de egyszerűen nem fértünk be és pont. Így nem volt mit tenni, ki kellett menni az udvarra. A januári időjárás eléggé hűvös volt, de senki sem ellenkezett. Így már bőven elfértünk. A promó cuccok nagyon gyorsan elkeltek, a pólók(Elején az album borító, hátulján mi) elfogytak, a Cd-kből se sok maradt. A hangulat fergeteges volt, a közönség közel volt hozzánk, sokszor fogtam meg az első sorban állók kezét, pogóztak. A mi zenénkre, csak nekünk szólt ez a lázongás! Annyiszor nevettem, annyiszor mosolyogtunk össze a többiekkel.

Azóta sok minden megváltozott, de ez az érzés nem halt meg bennünk koncertezés közben, csak változott kicsit. Két év telt el, rám se lehet ismerni, najó, azért rám lehet. A sok ez-az, kapkodás mégjobban kifehérítette az arcom, hajamba jó pár fekete csík festődött. Még mindig a régi sulimba járok, de már magántanulóként. Így 17 évesen kicsit magasabb vagyok, de lényegébe külsőre nem változtam annyit. Inkább személyem változott. Az ország egyik leghíresebb metálzenekarának énekeseként ez-az megváltozott az életemben. Az első koncert után jött a második, majd a következő. Nagyon meglepődtem, amikor egy rock lap először kért tőlünk interjút, amikor az első fan-oldalt megtaláltam a neten. S minden jött magától, Nightfall menedzser is lett egyben, Sleepless is intéz ezt-azt, de ő és Tormentor a zenét írják főleg, én szövegekben segítek Tormentornak, Stiletto is inkább a médiát intézi, míg Strongarm, nos ő az ilyenekben csak kicsit segít, de ő egy olyan összekötő kapocs, s lelki támasz. Nélküle nem lenne Sin of Pain.

Tehát életem a feje tetejére fordult, az előbbi merengésemből az első igazi koncertünkről Tormentor zökkentett ki.

- Elég késő van! Hazaviszlek! Nehogy a szüleid berágjanak!

- Jó-jó. Egy pillanat és kész vagyok- vettem fel a kabátom, len felültünk a motorjára s hazahozott. A házunktól nem messze álltunk meg, anyámék még mindig nem tudtak rólunk tehát a médiának sem szabadott, ebben megegyeztünk a zenekarral. Bár szerencsére a magánéletünk ritkán volt címlapsztori.

- El sem hiszem, hogy két hétig nem látlak! Két hét, annyi idő alatt én meghalok!

- Nekem is fogsz hiányozni! De ez van!- mosolyogtam, nyaralni mentünk a családdal a tavaszi szünetben. Igen, a zenekar anyagilag is rendbe tett. Így most két hét Görögország. Jó lesz meg minden, de nem emlékszem, hogy Tormentorral voltunk-e ennyi ideig távol egymástól mióta megismertem. Azt hiszem nem.

Egy hosszú öleléssel köszöntünk el. Semmi komolyabb, mert nem szabad kitudódnia, hogy együtt vagyunk, még nem.

A repülőn elgondolkoztam a közeljövőn, tavasz végén megjelenik a második lemezünk. Nyáron turnéra megyünk, főleg itthon, de környező országokba is ki-kimegyünk párszor, bár nagy bánatomra Finnországig nem jutunk el. Németország a legtávolabbi, ha jól emlékszem. Így is belelóg a suli végébe a turné. Az utolsó két héten nem leszek és akkor ne is beszéljek az érettségiről. Ugyan már csak 3 tárgyból kell, angol középfokúm van, németből is, művészettörténetből leraktam, most tanulok finnül, egy alap szinten már tudok.

Ezután meg zeneiskolába szeretnék járni, s azt hiszem a zenekar miatt ez nem is lesz nehéz, amúgy nem örülök annyira, magam miatt szeretnék bekerülni.

Jó, mert a nyáron betöltöm a 18-at, tehát nem kell többet titkolóznunk s ha a szüleimnek bármi nem tetszik, akkor sem tehetnek semmit. Görögország nagyon szép s a hangulat is nagyon jó, bár nekem itt nagyon meleg van és túl sok nap. Tehát ha kinn vagyunk a parton két törülköző van rám terítve, plusz 40-es faktorú naptej. Viszont éjszaka, na ilyenkor van ám élet itt, tudnak bulizni ezek a görögök, s itt kevesen ismernek, így én is tudok bulizni. Bár egyik nap egy lány megismert és odajött hozzám, rossz angollal megkérdezte, hogy tényleg én vagyok-e az, s miután mondtam, hogy igen, elkezdett sikítozni s kiabálni, hogy nem hiszi el, mekkora csoda és hogy megvan a lemez és mikor lesz következő.

Húú! Nagyon aranyos volt, de mire békén hagyott… Így amikor a második héten mégegy lány megkérdezte, inkább azt mondtam összetéveszt valakivel.

Rájöttem, hogy a tengerpartot már korán sem élvezem annyira, mint amikor régen itt voltam. Minden nap egyhangú pedig mindig csinálunk új dolgokat. Mire meggyőztem anyámat, hogy nem tetszenek a barna déli pasik, és maradnék a saját ideálomnál… Segítség! Visszafelé számolom a napokat, de még mindig van hátra egy hét. Miért tart ilyen sokáig? A Kilencedik napon csörgött a mobilom.

- Hello!

- Meghalok! IMÁDLAK! Már arra sem emlékszem milyen volt megölelni!

- Nekem is hiányzol és még vagy öt nap! Esküszöm hazamegyek!

- Ne, miattam ne gyere haza a nyaralásból, nem fogok belehalni- változott meg a hangja, bár éreztem rajta, hogy legszívesebben azt kiabálná, hogy Jó! Gyere!

- Jó jó. Amúgy mi van otthon?

- Semmi. Volt egy kisebb interjú a csapattal, az új lemez miatt. S milyen a nyaralás?

- Meleg, nyári, bulizós, vidám, színes, magányos. Tehát nem teljesen az én világom

- Ohh, te szegény, rossz neked!

- Hiányzol!

- Ez van!

- Na jó, akkor le is teszem!

- Ne, ne! Beszéljünk még egy kicsit!
- Mennem kell! Hamarosan találkozunk!

- Jó- sóhajtott- Szeretlek…

- Én is.- letette. Nem akart elköszönni, én se, ajj, dőltem rá az ágyra, na, ma este megyünk hajózni egy kicsit. A hajókiránduláson ment a zene, buli volt és sok kedves ember, legalább gyakoroltam egy kicsit németül és angolul. A szállodaszobámban olvastam az este. Sóhajtva csuktam be a könyvet, majd a telefonhoz léptem és tárcsáztam.

- Anya! Ma haza kell utaznom! Dolgunk van a zenekarral- mentem anyámék szobájába másnap.

- De hát nyaralunk, nem bírják ki nélküled

- Ti maradjatok! Hazajutok egyedül is…

- Akkor már megyünk mi is

- Ne! Ti maradjatok! Jegy sincsen nektek, én már átraktam az én jegyemet mára. 6-kor indulok.

- Jó-jó. De a reptérre kikísérünk, ha már ilyen elfoglalt vagy. Amúgy mi olyan fontos?

- Egy számot kell újra felvennünk.

- És az nem ér rá?

- Nem! Nemsokára megjelenik! Itt már számít az idő, nem adhatjuk ki hibás, nem élvezhető számmal!

- Jó, nyugi! Rádhagyom!- bólintott lemondóan az anyám. Visszamentem a szobámba és elkezdtem pakolni, fél hatkor már a repülőben ültem, lassan felszállt és én búcsút intettem egy jó időre Görögországnak.