26. Fair Wind- again

Egy hónapja voltunk itthon. A suli egész jó volt, bár néha fárasztó. Kedvesem ötletét végül elfogadtuk. De még nem nagyon kezdtük el az írást. Egyik nap Lord keresett fel minket. Pontosabban engem.

- Gratulálok a turnétokhoz. Rose- t szeretném picit elrabolni. Tudtommal nem vagytok stúdióban.

- Tényleg nem- bólogatott Tormentor.

- Most írunk a Fair Winddel egy új lemezt és szeretném, ha egy lemez erejéig énekelnél velem. Szóval, ha közreműködnél, annak nagyon örülnék.

- Hmm… ezer örömmel!- mosolyogtam- Mikor kezdhetnék?

- Mondjuk holnap?

- Ohh…Az jó. Holnap szombat, ugye?

- Igen.

- Jó. Akkor ráérek. Délelőtt találkozunk?

- Igen. Majd eljövök érted.

- Jó. Egyébként hogy vagytok?

- Hát, kis szerényen… Koncertezgetünk, nem a Raven’s Wings-vel. Nem külföldön. Csak így az országban.

- Ehh. Jó az.

- De még messze nem még nem érünk a közeletekbe.

- Jó zenét játszotok, csak idő kérdése az egész.

- Persze, persze- sóhajtott lemondóan Lord- Azért kösz ezt a kis jótékonyságot- mosolyogott.

- De hülye vagy! Ez nekem öröm, tudod, hogy imádok akárhol énekelni

- Hát, mi örömmel várunk…

- Köszi. És milyen lemez lesz? Megpályázzuk az ’Év lemeze’-t?

- Hát jó lenne. Igényes munkát akarunk és meglátjuk mi sül ki belőle.

- Rendben.

- Na, megyek. Felhívom a stúdiót, meg este átküldöm az alapot, meg a szövegeket.

- Jó, jó. Akkor holnap!

- Szia!

- Szia!

- Szia!- fülig érő szájjal ugrottam Tormentor nyakába- Énekelek a Fair Wind-ben!

- Na, örülök neked! Csak azt hittem holnap kettesben leszünk…- szomorodott el.

- Jaj, szerintem nem lesz egész napos program. Aztán hazajövök, főzök valami vacsorát, és utána kárpótollak minden hiányodért- mosolyogtam. Sóhajtott, hát jó. 

Még aznap este megkaptam zenét. Fair Wind vonalán ment tovább, a stílus hasonló, mégis valami új. Másnap reggel kávét iszogatva, nézegettem a szöveget öltözés közben. Hát, érdekes látvány lehettem… Lord időre jött.

- Siess haza!- csókolt meg.

- Hé! Így nem tudok elindulni sem!- öleltem át hófehér kedvesem. Végül sikerült elindulnom, Lord mosolyogva köszönt.

- Vágjunk bele- léptünk be a stúdióba.

- Van egy intró, bár ezt már tudod, abba nincs ének, tehát azt most hagyjuk

- Jó.

- Az első számban nem lesz sok dolgod, csak egy két háttér ének…

- Na, akkor az bemelegítésnek jó lesz- mosolyogtam.

- A zene sávok már fel vannak véve, már csak ének kell… Azt együtt oldjuk meg ketten… Mivel együtt énekelünk, nem egymástól függetlenül- szóval felvettük.

- Na, szerintem ez jó lett. Egyelőre tovább is mehetünk!

- Lord! Dehogyis! Szerintem még egyszer.

- Pedig jó volt!

- De megy jobban is!- néztem rá kérlelően.

- Ennél? Hát jó!- hát elénekeltük mégegyszer, majd még háromszor. Ahogy egyre jobban összeszoktunk, egyre jobb lett. Végül egy- másfél óra múlva befejeztük az első számot. Jött a többi ott már több volt az én énekem. Volt, hogy többet énekeltem, mint Lord.

- Ajj, kislány, kész nő lettél és csodálatos énekes- mosolygott Lord.

- Ne hülyülj már! Csak teszem amihez értek, ha már máshoz nem.

- Elég ez… Mikorra kell hazamenned?

- Hát, kora este, mert Tormentornak megígértem…

- 17-18 éves vagy és már együtt éltek… Szüleid mit szóltak hozzá?

- Pff… Hát, ami azt illeti, ők nem is tudtak rólunk, 15 éves korom óta titkoltam, aztán 17 éves voltam még, mikor találtak egy inget, veszekedtünk, fogtam egy bőröndöt összepakoltam és azóta együtt élünk.

- Azóta ne mis beszéltél a szüleiddel?

- Nem. Semmit nem tudok róluk. Lassan fél éve nem is láttam őket

- Ohh, hát az nem jó.

- Megvagyok nélkülük. Tormentor többet ért nekem. És ők ennyi év után sem bírták elfogadni.

- Értem…Na, elég. Inkább dolgozzunk, elmélkedés helyett, ahogy Candide is mondaná.

- Azt hiszem jelen esetben egész más munkáról van szó.

- Hát, lehet- mosolygott. Felvettünk még három számot, közbe elugrottunk ebédelni. Felvettünk még egyet, de a hetedik szám valahogy sehogy nem jött össze…

- Valamit még kéne erre csinálni…

- Valami nem jó…

- Késő van

- Tudom- sóhajtottam- Mi lenne ha visszhangot raknánk rá?

- Tessék, így próbáljuk meg- énekeltünk- Így sem jó, az a rész még mindig gyenge.

- Hmm… Ezt a részt…- mutattam rá a szövegre- Kiáltsd! Próbáljuk meg jobban belevinni a fájdalmat…

- Ezt meg lehet próbálni, az elejét meg kezd kicsit magasabban…

- Huh. Oké- mondtam, újra felénekeltük.

- Igen, így már sokkal jobb- zuhantunk le két székbe, a többiek már hazamentek, itt már csak nekünk van dolgunk. Kibontottunk egy üveg bort. Koccintottunk két éneklés között, s egyre jobban ment, volt egy (szinte) tökéletes is. Azt gyorsan eltettük, az lesz a lemezen. De attól még tovább próbálgattuk, hátha lesz talán jobb.

- Az egészbe több szenvedély kéne?- mondtam

- Hmm?

- Több beleélés kéne, hisz ez egy szerelmes szám, aminek tragédia a vége

- Igen… Szóval gondoljuk úgy, mintha az egészet mi élnénk át, gyere, akkor ide- közelebb mentem, begerjedt a mikrofon.

- Na!- végre elhallgatott a búgás, beraktuk a zenét, hirtelen átölelte a derekam. Közelebb hajolt és úgy énekelte, teljes beleéléssel. Igen, bólogattam, erre gondoltam. Én is elkezdtem énekelni olyan szerelmes pillantással és kis szerelmes remegéssel a hangomban, mintha Tormentor ölelne. Együtt énekeltünk, egyre közelebb egymáshoz, lassú rész, kis szünet, megcsókolt! Igen, a dalban is valami ilyesmi van, de ez kicsit túlzás! Összezavar itt, szinte rossz, amikor elszakad tőlem. Suttogtam a szöveget, haldoklom. Ő szemében látom a szenvedést, majd felkiált, mintha tényleg közelegne a végem. Együtt énekelünk, majd beájulok a karjaiba. Ez is színjáték. Vége.

- Ugye ezt felvettük?- kérdeztem.

- Elvben igen.

. Ez…öhm…jó volt.

- Igen. Fel is van véve. Juj, már kilenc óra!

- Kilenc? Lehetetlen! Haza tudsz vinni? Várj! Ittál, hogy jutok haza?

- Tudok vezetni és nem megyek forgalmas úton.

Hát hazahozott, tényleg nem lett probléma. Fél tíz.

- Vigyázz magadra, lassan vezess!- köszöntem el.

- Rendben, és mielőbbi viszontlátásra!

Felmentem a lakásba, Tormentor mérges lesz. Már az ajtóban hallottam a zenét. Bementem. Jaj, csak ne haragudjon. Az ágyon feküdt, elaludt, milyen édesen el tud aludni black-metál hallgatás közben. Elmosolyodom, lekapcsolom a zenét, gyorsan átöltözöm, majd befekszem mellé.

- Bocsáss meg a késésért- suttogtam és egy csókot adtam a homlokára. Nem kelt fel, csak átfordult a másik oldalára. Átöleltem és a mai nap emlékeivel merültem álomba.