2. Message from Sinner

Másnap délután újra megnéztem. Továbbra sincs semmi válasz! Nem lehet, hogy nem él már! Nem lehet, hogy fel se néz az oldalra. Szeretném tudni, hogy ki ő. De tőle akarom tudni, azt akarom, hogy ő mesélje el az életét, hogy miért ennyire szomorú. Hallgatásával engem taszít depresszióba. Előjönnek a szokásos gondolataim. Már régi barát a minek élni, és a gyarló kis senki. Jó lenne kisírni magam, akkor megnyugszom és pár napig normális leszek. Van egy novella, amit lassan egy éve olvasgatok, elég hosszú és nagyon szomorú. Mindig megteszi a hatását.

Most sincs másképp. Olvasom, és már jönnek a könnyek. Már ráz a zokogás a végére. Nem tehetek róla, annyira szép. A lány testvér meghal. De annyira szép a halála. Végre egy novella, ami ugyan érzéseket ír le, de nem a szerelem az az érzés, hanem a szeretet, ami van olyan csodálatos.

Tehát, éjszaka éjfél körül még utoljára felnézek az oldalra. Mi ez, talán remény? Alig látok a könnyektől, benézek a vendégkönyvbe. Amikor kilépek hirtelen, mintha egy üzenet jelenne meg. Káprázik a szemem? Na jó, egy próbát megér, újra felnézek az oldalra. Vendégkönyv. Itt az én üzim és semmi. Hiú ábránd, minek várom, hogy válaszol. Minek hatnak meg a labilis lelkivilágú férfiak? Najó! Nem hiszem el! Visszaírt!

Csak némán ültem a monitor előtt. Többször is megcsíptem magam, biztos csak elaludtam az íróasztalon! De nem, igenis ébren vagyok. És tényleg visszaírt! Én hülye! Megnézhetném végre, hogy mit írt!

„Hiába titkolod korod, ha átérzed ezt az érzést, akkor lelkileg már érett vagy hozzá. Még nem írtak ide soha! Te vagy az első, akit igazán érdekel, mi van velem, aki nem a zenekar honlapra rohan nézelődni a lemezeladási listát. Téged tényleg én érdekellek? Talán te gyógyírt találsz a lelki búmra... Tormentor” Tormentor, Tormentor! Lüktetett a név a fejemben. Igen! Te érdekelsz, a hülye önutálatoddal együtt! Segítek rajtad, ha tudok, vagy ha nem, akkor is. Most írtál, ha sietek még válaszom is olvashatod most. De mit írjak? Író lennék, és mégsem találok szavakat. Végül ezt írom.

„Igen, te érdekelsz. Hallgatni szeretnélek. Csak beszélj, csak mondd el. De korom titkolnám,, hisz oly fiatal vagyok, hogy nem biztos, akkor is megosztanád velem a lelked.”

Elküldöm, várok. Túl beleélem magam, gyerek vagyok hozzád, fizikailag. Mentálisan, nem hiszem. Már mindenki alszik. Lehet, lassan nekem is kéne, de nem tudnék most aludni. Nem, amíg nem válaszolsz. Eltelik két perc, zenét hallgatok a fülhallgatón, nehéz megállni, hogy ne énekeljek. Három perc. Olvasgatom a regényeket, novellákat. Nézem, válaszoltál.

„Jó. Beszélgessünk. De nem ismerlek legalább a korod, s egy rövid bemutatkozást szeretném, hogy írj.”

Ajajj! Le kell írnom a dolgokat, kell, hogy tudd, megérdemled, hogy tudjad, tehát elmesélem neked szokásos monológom, hogy ki vagyok. Aztán várom ítéleted.

„Egy 14 éves lány vagyok. Budapestről írok, imádok énekelni és írni. Viszont borzasztóan magányos vagyok, mármint úgy szerelmi téren. Elkeseredett. Sokan azt hiszik, hogy korunk fiataljainál ez a divat, pedig nem divat és nem játszom meg a depressziót. Tudod, minek játszanám meg?”

Na, ezen túl vagyunk. Most sokkal gyorsabban válaszoltál.

„14? Tényleg fiatal vagy, de annyira nem, mint titkolózásodból gondoltam. Nos, bánatomnak számos oka van, a zenekar, a voltbarátnő. Úgy érzem az életem romokban, mármint lelkileg, a külső látszat még tartja azt az illúziót, hogy minden rendben.”

Szegény, nem tudok segíteni neki, pedig nagyon szeretném. Barátnő, szerelmi bánat. Reménytelen.

„Oh, értelek bárcsak segíteni tudnék neked, de csak magányodon tudok enyhíteni, azon is csak magammal. Szeretnélek megismerni, tudni, átérezni, amit érzel.”

A következő válasza már többet várat magára. Felmegyek a Sin of Pain honlapra. Galéria. Az nem baj, ha megnézlek. Többieket nem figyelem, belépek a képeidhez. Hát, a barátnőd nem a külsőd miatt hagyott el! Jóval váll alatt végződő sötétbarna, hullámos hajad van. Fehér bőr, szinte kékesen hideg. Szinte érzem, ahogy kezem arcodhoz ér. Viszonylag magas vagy, hozzám képest biztosan. Nem vagy izmos, de ez engem sosem érdekelt, sőt mostanában azt szeretem, ha valaki nem izmos. Szép kezek, hosszú ujjak és jóképű arc. Valamelyik képen van egy kis kecskeszakállad, még ez is szédítően áll.

„Hát, akkor segítsünk egymás magányán. Mondtad, hogy szeretsz írni. Csak úgy irogatsz, vagy vannak már kész művek is?”- olvasom az üzenetét, így jobb beszélgetni, ha kérdez.

„Hát van egy oldalam, ott van néhány említésre méltó novella, meg egykét rajz.”

„Most rögtön elolvasom, kicsit belefeledkezem a művekbe”

„Jó-jó! Örülök nagyon, de álmos vagyok. Aludni szeretnék, álmodj te is szépeket!” Jaj! Dehogy vagyok álmos! Csak inkább én szeretnélek itt hagyni, ne te engem. Tudom, hülyeség. Ezután nem teszek ilyet, tőled minden szó felér az eddigi életemmel. Nem érdekel, ha itt hagysz, csak minél tovább beszélj hozzám. Már el is köszöntem tőled. Várjam, hogy válaszolj? Vagy lépjek le most? Megnézem.

„Máris mész? Nem tudsz maradni? Jó, ha nem szeretnél, de valamit ígérj meg: holnap este is eljössz?”

Ahogy elolvasom, mosolyra húzódik a szám, válaszom egyértelmű.

„Igen, itt leszek! Jó éjszakát Tormentor!” Remélem szép álmaid, lesznek, én tudom, hogy veled álmodom majd. És akkor szép lesz az éjszakám. Oh, én kínzóm. Kezdem érteni, miért ez a neved. Kínzod, s oly igazságtalan vagy magaddal. SÉ ezzel engem is kínzol. Már most olyan gondolataim vannak rólad, amik igencsak megütik a szalonképes gondolat határát. Nem is tudom, hogy tényleg te vagy-e az. Ilyen az Internet, az se biztos, hogy te vagy Tormentor, az se biztos, hogy te vagy magad. Lehet, hogy szavaimon épp jót derülsz, azon hogy egy ilyen fiatal kis csitri miket gondol. Az üzenetem valószínűleg csak holnap kapod meg, de akkor is megkérdezem:

„Bocs, hogy bizalmatlan vagyok, de azt se tudom, hogy valóban te vagy-e te. Nem tudom, hogy most épp nevetsz-e rajtam?”

Na, kimegyek a fürdőbe, már készülődöm a lefekvéshez. Fogat mostam, amikor bejöttem, már olvashattam is az újabb szöveget.

„Tudtam, hogy még itt vagy! Nem nevetlek ki. És mégis, hogy bizonyítsam ezt be neked, kedves? Áhh, megvan! Küldök egy képet magamról!” Na, cseles, de én is tudok küldeni Tarja Turunenről képet, mégsem én vagyok az.

„És honnan tudjam, hogy azon is te vagy, küldhetsz másról is képet!”

„Nyugalom.”- csak ennyi volt a válaszod. Várok egy kicsit. Már, így is sokkal később (vagy inkább korán) fekszem le, mint kéne. Nekem is éjszaka jut eszembe bizalmatlankodni veled.

„Az oldalon talált e-mail címre elküldtem, remélem ez elég meggyőző, ennél jobbat hirtelen az éjszaka nem tudok.”

Megnézem a képet! Aú! Biztos, hogy elég nimfomán álmaim lesznek. Össze van fogva a hajad, aranyosan mosolyogsz. (Kedves olvasó, ne szőke hercegre gondolj, hanem a jóképű rockerra) Karikásak a szemeid kicsit, a bőröd minden festék nélkül is fehér. Kezedbe egy papírt tartasz, amire rá van írva alkoholos filccel: Jó éjszakát, BlackX!

„Najó, elhiszem hogy te vagy az J Jó éjszakát? Akkor nem is maradok...”

„De-de! Maradj! Nem azért írtam!”

„Jó éjszakát!”- gonosz voltam, de ezzel is elérem, hogy az éjszaka, még gondolj rám! Gonosz, de furfangos női praktikák. (Eh, ha Rose tudta volna, hogy Tormentor e nélkül is mennyit gondolt volna rá, átkozta is magát!)