4. Just a friend and no more

Mindent elmeséltem Majának, először megállapította, hogy őrült vagyok. Valóban annak éreztem magam. Nem értettem semmit. De életemben először voltam úgy szerelmes, hogy tényleg viszonozták. Viszonozta? Véletlen fellángolás! Bár, nem úgy éreztem. De hogy is tudhatnám? Amilyen boldog voltam tegnap, most olyan összezavarodott vagyok.

Hétvége. Nincs semmi dolgom, ez csak még jobban arra sarkal, hogy a nap 24 órájában rád gondoljak. Szombaton meglátogattuk a családdal a nagyszüleim. Legalább néha sikerült másra is gondolnom.

Vasárnap viszont teljesen szabad, hugicám a barátnőjénél alszik, szüleim barátokkal, ritkán szórakoznak, örülök, hogy most buliznak egy kicsit. És én itthon tudtam beszélgetni Tormentorral. Felmentem az oldalára beköszönök, lassan válaszol. Írja, hogy már azt hitte, nem jövök és, hogy meg kell beszélnünk valamit.

„Mi lenne az?”

„Rólunk. Azt szeretném, ha elnéznéd nekem a péntekit, és barátok maradnánk.” Tudtam! Csak barátok, sejtettem, hogy ez a szerelmem sem lesz más, mint a többi. De jó, legyünk barátok, de akkor nagyon jó barátok.

„Rendben, de akkor nagyon jó barátoknak kell lennünk, akik sokat beszélgetnek.”

„Jó erről gondoskodom. Nem akarsz holnap összefutni velem?”

„Ez jó ötlet, mondjuk nekem holnap suli, de utána találkozhatunk!”

„Elmegyek érted az iskolához, oké? Azt már mondtad, hol tanulsz, csak odatalálok.”

„Rendben, akkor ezt megbeszéltük! Én viszont most megyek zuhanyozni!”

„Jó, itt megvárlak.” Na, akkor a holnapi napom is jó lesz. Holnap énekkar, amit szintén imádok. Aztán Tormentor, akit még jobban imádok és attól, mert előre csak barátok vagyunk, az nem jelenti azt, hogy örökre csak azok maradunk. ÉS én mindent megteszek, hogy ne csak barátok legyünk, de csak diszkréten.

Másnap a suliban semmi különös, a szokásos tanulás, unalmas órák és idegesítő tanárok. Az énekkar nagyon jó volt, mezo-szoprán vagyok, azaz a középső szólamban énekelek. Majával sikerült meggyőzni a tanárt, hogy adjon nekünk külön órákat. Mindenképp szeretnék énekelni tanulni, ha még csak hobbi szinten is.

Aztán az iskola előtt megálltam és vártam. Majától már elköszöntem, ő hazament. Ez nem hiányzott! Az iskola ajtón kilépett az a fiú, akit idáig nagyon szerettem, istenien néz ki, még most is. Mondhatni lelkem lovagja volt, most már nem izgat annyira, de mégis zavarba hoz a jelenléte. És csak várok, várok. És mindjárt ideér. És nem tudok hova menni. Végre felhangzik a motor búgása, isteni! Ideér, összefogott haj, jaj de jó! Köszönöm, hogy mindig láthatlak, hogy ismerhetlek. Már nem érdekel a másik, csak az én barátom.

- Hello! - ölelem át Tormentort.

- Szia!- mosolyogsz.- Nocsak, valaki nagyon les minket.

- Igen, régen szerettem őt, de azt hiszem rájött és elég bunkó volt.

- Szeretted?
- Hülye kis tini szerelem volt, de már nem bírom őt.

- Ő viszont nagyon néz. Csinálunk neki egy kis előadást?
- Mire gondolsz?- mosolygom.

- Hát...- látom az arcán átvillanó ötletek tömegeit. Végül kezei fenekeimre tévednek, s belefúrja arcát a vállgödrömbe. Nevetek, amikor felkap és körbeforgat. Aztán leállunk, egyre közelebb van arcunk egymáshoz. Ezek a mosolygó, mégis bánatos szemek.

- Már el is ment!- mondom hirtelen- Na, hova megyünk? Bárhova is, előtte haza kell ugranunk, át szeretnék öltözni!

- Rendben, rendben. Merre laksz?

- Dehogy, itt van viszonylag közel. Alig 1-2 km-re! Sétálunk?

- Áhh. Nem-nem. Fölpattansz mögém és elmegyünk hozzád, aztán megyünk és beülünk valahová!

- Igenis, uram!- mosolyogtam és szalutáltam. Erre te átkarolod a vállam és elindulunk a motorhoz.

-Hazajöttem!- kiáltottam be, amikor benyitottam a lakásba. Néma csönd.- Hát, nincsenek itthon. Ez a házunk Ööö...Lakásunk

- Nem rossz.

- Gyere beljebb! Ez a szobám, érezd magad otthon!- invitálom be Tormentort. Az otthon érzéses résznél szépen leült az ágyamra.

- Na, hát itt lakom. Elég otthonos. Jó ez nekem.- viccelődöm- És veled mi van?

- Hát, próbálgatunk a zenekarral, de nem igazán megy. Azaz nem csináljuk rosszul, csak nem jutunk sehova. Kéne egy... Te mi a fenét csinálsz?- hát, igen elkezdtem átöltözni, nem törődve azzal, hogy ő is a szobába van.

- Mit-mit? Hát öltözök- szólalok meg, míg kihúzom a fejem a pólómból. Nem probléma hisz van rajtam egy szép fekete melltartó. Látom eltakarta a kezével a szemét.

- Ajj! Ne problémázz már! Olyan mintha fürdőruha lenne rajtam! És láttál már ilyet, amúgy is barátok vagyunk- kedvesem nem válaszolt csak mosolyogva kilesett az ujjai közt.

- Prűd vagy?- kérdeztem

- Dehogy is! Mit gondolsz?- fakadt ki sértődötten erre. Elértem, hogy levegye a kezét a szemeiről.

- Korodhoz képest, elég fejlett vagy, így melltájon- mondta tetetett tárgyilagossággal, pirulva.

- Hát, biztosan. Mondjuk a ciciimet szeretem. Mással nem vagyok ennyire kibékülve.

- Például?

- A fenekemmel- mondom- és a hasammal- most kicsit megkínozlak, ha érzel valamit irántam. Odasétálok hozzád, amúgy viszonylag lapos hasam van. Megfogom a kezed, odateszem hasamhoz.

- látod, ez ilyen kis húsos- simítom végig a kezeddel a hasam- És ahhoz képest nincs nagy mellem- mosolygom miközbe végigsimítom kezeddel azt is.

- Aha. Szerintem rendben vagy- hümmögöd pirulva. Felveszek egy pólót, majd nadrágot is váltok. Végül már új ruhában lépünk ki a házból. Anyámnak hagytam egy üzenetet, hogy majánál vagyok sokáig, majd jövök.

- Na hova megyünk?

- Hát, ismerek egy jó kis bárt, oda mehetünk.

- Rendben!

Motoroztunk, egyre jobban szeretem. Odaérünk. Tényleg elég kis hangulatos hely. Leülünk, rendelünk. Én egy sört kértem, amivel mosolyt csaltam partnerem arcára. Kitette az asztalra a cigijét, én csak úgy lazán kiveszek egy szálat és rágyújtok.

- Hé kisasszony!

- Igen, uram?

- Cigizel?
- Már egy ideje.

- Nem vagy te még kicsit fiatal ehhez?
- Mi az, hiányolod a füstöd?- kérdeztem és ráfújtam egy adag cigi füstöt. Ez amúgy egyesek szerint annak jele, hogy akarok valamit az illetőtől. Sokat beszélgettünk, a sör kicsit megoldotta a nyelvem. Már sötétedett mire hazaértem, persze előtte sterilizáltam magam a cigi- és sörszagtól. Anyám balhézott, hogy miért jöttem ilyen későn haza, de aranyos „boci szemeimmel” elértem, hogy lenyugodjon. Beérve a szobámba látom be van kapcsolva a gép. Pont Tormentor oldalánál. Valaki írt a Vendégkönyvbe, rólam!

„Te tettetős barom! Állj le ezzel a mű depresszióval és szállj le Rose-ról! Jól ismerem, és féltem őt, tudom, hogy te mire játszol, szegény Rose meg annyira szereti a hozzád hasonlókat, múltkor is majdnem megjárta, de ő nem változik! Nem fogom hagyni, hogy bántsd!”