11. Cry for Thee

 Éjszaka nem jött álom a szememre. Asztali lámpám mellett szorongattam a gyűröttre nézegetett képeket, amik a könnyektől nedvesek voltak. Mi voltunk rajta, annyira boldog voltam. És soha többet nem leszek az. Közbe erősen szorítottam magamhoz a fekete gyűrött pólóm. Még érzem könnyeid helyét rajta. Beletemetem az arcom, és mélyeket lélegzem. Nem! Nem! Nem! Nem lehet vége! Köhögök egy sort majd újra sírok. Érzem, hogy az anyag egyre nedvesebb, legalább a könnyeim a tieiddel lehetnek. Nem fogom túlélni. Keresek egy zsebkendőt, megtalálom, de ebbe is csak belesírok. Vége! Nincs tovább. Kezd egyre rosszabb lenni, ahogy ráz a sírás. Elég, durván letörlöm a könnyeim. Arcom már sajog, megmarták a sós könnyek. Már öklendezem is, le kell nyugodnom, másképp rosszul leszek. Bár lehet, hogy megérdemelném, hogy szenvedjek. Dübörögnek, lüktetnek hangosan monoton a fejembe szavai. Mit rontottam el? Ajj, szerelmem te semmit, annyira szeretlek. Soha nem akartam neked fájdalmat okozni, s lám ezt tettem veled. A karjaim közt zokogtál, s belül én is zokogtam veled. Fáradtan fekszem vissza az ágyamba. A plafont bámulom, csak álljanak el a könnyeim. Valami másra kéne gondolni, valami nyugodt, boldogra.

Majával nevetünk, énekelek egy zenekarban. Szép dalszövegek, tényleg, egy párat meg is kellene tanulnom. Előveszem őket. Kicsit lenyugszom. Miközbe olvasgatom, amíg az egyik új címe alatt meg nem látom. Író: Tormentor. Újra csókolózunk, körbeforgat a levegőben, a falnak szorít és cigit keres közben, aranyosan néz rám. Majd kétségbeesetten, könnyekkel telik a szeme. És szenved. Ezt fantasztikusan jól megcsináltam! Addig bőgtem a papírt ölelgetve, hogy a tinta teljesen elmosódott, olvashatatlan. Majd kérhetek tőle egy újat. De ezek után, hogy nézzek a szemébe? Hogy beszéljek vele? Mi lesz velünk szerelmem? Nem, többé nem a szerelmem. Senki előtt nem az, de a lelkemben mindig az marad. Megint jönnek a könnyek. Elég! El kell aludnom. Holnap suli! Bár érdekel engem? Tormentor!

Nem tudom, hogy sikerült elaludnom. De másnap reggel, karikás és sírástól duzzadt szemek néztek vissza rám a tükörből. Irtó sápadt volt az arcom a vörös szemeimhez képest. Valamicskét próbáltam javítani rajta, aztán rájöttem, hogy tök felesleges. Az iskolában általában csak némán ültem, nem tűnt fel az sem, ha a tanárok felszólítottak. Bár egy idő után feladták a próbálkozást. Van minden nap egy hosszabb, nagyszünet. Ennek elején kisétáltam a teremből. Gondoltam bolyongok egyet az épületben. De Maja elém állt.

- Mi történt veled, Rose?

- Semmi Maja. Szar napom van.

- Persze. Eléggé ismerlek! Mi történt?

- Ne! Hagyjuk! Nem szeretnék beszélni! Senkivel!

- De mondd el, úgy egyszerűbb

- Nem, csak ki fogok borulni.

- Nem baj, az néha jó!- próbált meggyőzni Maja.

- Nem Maja! Most kurvára nem jó! Húgom miatt anyámék rájöttek Tormentorra, tegnap szakítottam vele! Itt zokogott- mutattam a melleim közé- és én meg szépen eljátszottam, hogy nem szeretem. Azóta csak bőgök, nélküle nincs értelme. Semminek!- fakadtam ki, szinte kiabáltam. Erre Maja behúzott a vécébe.

- Nyugodj meg, túl leszel rajta. Már vége.

- Nem akarom, hogy vége legyen. Őt akarom- zokogtam. Maja anyáskodóan átölelt és csitított.

- Itt maradunk ezen az órán! A rajztanár úgysem veszi észre. – én csak bólintottam. Csak próbáltam megnyugodni. Ami Maja mellett nem volt annyira nehéz, komolyan mondom, valami mágia lengi körül a lányt. A hisztivel nem érek semmit, így nekem se lesz jobb és Tormentornak sem. Így Maja pártfogásával szerencsésen túléltem a mai napot. Az iskolát, de még hátra volt a neheze, a próba.

Nagyon gondolkoztam, hogy lemondom, de kell egy új szöveg. És nem hanyagolhatom el a zenekart, amikor pont miattuk hagytam őt ott. Így mentem. Egyedül. Beléptem az épületbe. Szívem hevesen vert, mint az első randink elején. De tudom, ez nem úgy végződik majd, ahogy az első találkozás.

Belépek a próbaterembe. Mindenki el van foglalva. Megjelenésemre felfigyelnek. De én csak egy valakit látok, Tormentort. Hát, versenyezhetnénk. Ő is kócos hajjal, karikás szemekkel. Borzasztóan festett, egy gyűrött fekete ing volt rajta s zsebkendők lógtak ki a zsebeiből. Végignéztem magamon, az én farzsebemből is zsebkendők lógtak ki. Végignéztem a többieken. Mind engem néztek.

- Borzasztóan nézel ki- nyögte ki Stiletto.

- Tudom. Ööö...- hebegtem- menstruációs problémák.- néztem végig Tormentort. Szerintem sejthető volt, hogy ennek semmi köze az egészhez. Elkezdtünk játszani, Tormentor szüntelen félreütötte a billentyűket, míg nekem az összes szintetizátor résznél megbicsaklott vagy hamisan sírós volt a hangom.

- Najó! Ez így nem fog menni- mondta Strongarm- Rose! Menj haza, pihend ki magad és gyógyulj meg. Tormentor rád is rádfér egy kiadós alvás.

- Én jól vagyok- bizonygatta folyamatosan, de elég volt ránézni, hogy megbizonyosodjunk az ellenkezőjéről.

- Tormentor!- szólaltam meg, erre elfelejtett levegőt venni, köhögés után rám tapasztotta a szemeit. Azok a szemek!

- Kéne egy új szöveg- nyújtottam felé a könnyektől elázott írásos papírt.

- Rendben, egy pillanat- mondta, miután elvette és jól megnézte a papírt. Elővett a táskájából egy mappát, amiben elkezdett keresgélni. Majd szerencsésen a földre ejtette. Letérdeltem segíteni, amikor a papírok közt a kezembe akadt egy fénykép, még abba a kis pubba csináltuk. Úgy ugrottam fel, mint akit skorpió csípett. Arcom elé kaptam a kezem, érzem jön a sírás

- nem fontos! Ráér!- és már rohantam is ki- Sziasztok!- legközelebb akkor tisztult ki a szemem a könnyeimtől, amikor már a buszon ültem.

Most már még súlyosabb a helyzetben. Nem akarok senkivel beszélni. Senkivel, csak vele. És ő neki sem jobb, láttam rajta. Ugyanígy szenved, mint én. Talán még jobban is. Basszus, nehogy valami hülyeséget csináljon. Nem bírnám ki, ha elveszteném, de hisz már elvesztettem. Elvesztettem. Van értelme ennek? Meg tudnánk, úgy csinálni, hogy ne tudják meg. Kiszakadt a lelkemből egy darab és szüntelenül vérzik. Az egyetlen gyógyulás Tormentor lenne. De tilos e gyógyír.

A tegnapi elrohanásom után. Szeretem őt. Tudja ő is, ugye? Elég! Elég ebből a nyavalygásból! Most pedig irány énekelni Strongarmhoz.

Megérkeztem a próbateremhez. Besétálok énektanáromhoz.

- Szia Rose!

- Hello Strongarm! Jöttem énekelni

- Rendben. Mi van veletek Tormentorral?

- Öö...Semmi, mondtam csak a havi volt tegnap.

- Persze. És Tormentornak is a havibaj?

- Nem.

- Akkor? Te sírástól vörös szemekkel ő szintén, sápadtan. Úgy néztek egymásra, mintha tilos lenne. De közben majd felfaltátok egymást a tekintetetekkel. Összevesztetek?

- Nem. Rosszabb, Szakítottam vele!- és éreztem, hogy megint! Elegem van a sírásból!

- Szakítottál? De hát miért? Szereted őt?

- Igen- mondtam és felzokogtam

- Sejtettem, másképp nem szenvednél. Róla ne mis beszélve. Olyan, mint egy élőhalott. Még sosem hibázta el a zenét, még soha nem volt ennyire ki.

- Tudom. Látom rajta, és érzem is. De nem lehet.

- Miért nem?- elővettem egy zsebkendőt, letöröltem a könnyeket, kifújtam az orrom. Elmeséltem mindent. A szakításunk nem részleteztem.

- Ohh, értem, de először: ér ennyit neked a zenekar? Másodszor: szerintem meg tudnátok csinálni titokban.

- Lehet, de már elvesztettem őt.

- Aj, te barom. Ha már nem érdekelnéd, akkor így viselkedne?

- Nem tudom. Nem tudom- átöleltem. Szorosan, mintha Tormentort ölelném újra magamhoz. Bár tudatában voltam, hogy a kidolgozott test, nem kedvesem.

- Tormentor! Tormentor, annyira szeretlek!- suttogtam

- Figyelj, jövő héten neked vége az iskolának. Megyünk, jól leisszuk magunkat és kicsit kikapcsolunk.

- A zenekarral?

- Igen- akkor kedvesem is ott lesz.

- Rendben, mehetünk- akkor jövő héten alszom a barátnőmnél.

- Most viszont gyakoroljunk, mert nem leszünk kész szigetig. És szerintem a Sziget, még sok meglepetéssel szolgál.

- Oké, de most semmi nehezet, My Immortal-hoz mit szólsz?

- Kapsz hozzá zenét! És egy kis nehezítés gyanánt, menjenek magasra a felső hangok.

- megpróbálhatom- és ment a zene, majd az első verse. Első refrén. Második verse és még egyszer egy refrén. A második refrén félbe maradt. Amikor észreveszem, hogy Tormentor az ajtófélfának dőlve néz.

- Strongarm! Csak egy szövegért jöttem, zenéjéhez kell. Csak gondoltam nem szakítalak félbe.- Szemei enyémekbe fúródtak, nem tudom elfordítani a fejem- Jól haladsz az énektanulással! Látod, mondtam, hogy jobb, mintha én tanítanálak- egy gyenge, erőltetett mosoly.

- Igen lehet- pedig most mit nem adnék, azért a bizonyos nyelvoktatásért. De nem lehet, ne is álmodozzak róla.

- Tessék, itt a szöveg- nyújtotta oda Strongarm. Oda se figyelt rá, csak engem nézett, miközbe elvette.

- Köszönöm- fordult ki az ajtón- én lehuppantam a földre és arcomat a kezeim közé temettem.

- Látod, még mindig odavan érted!

- Hogyhogy?

- Egy üres lapot adtam neki oda és lazán elment vele- kicsit elmosolyodtam. Az a hülye, hülye, de az enyém. Tudom, hogy szeret. Én is őt, nem fogom bírni. Nélküle nem. Meglátjuk, ez még a jövő, még nagyon az.