17. Preparations

Viszont lassan tényleg rendbe kell hozni magunkat. Ittam egy kávét, nem szoktam, de úgy éreztem, ma reggel megengedhetek magamnak egyet. Lassan elköszöntünk Lordtól. Kézenfogva sétáltunk haza. Megint hagytam őt írogatni, zenélni. Én pedig elindultam Sleeplesshez. A táborpénzem itt volt nálam. Abból csak kijön valami, lassan sétálok. Megkérhettem volna Tormentort, hogy hozzon el, boldogan megtette volna. De nem baj, sétálok.

Találkoztunk, beszálltam a kocsijába. És elindultunk néhány Anti-divat üzletbe. Néhány kisebb boltban kezdtünk, de semmi kiemelkedően jót nem találtunk.

- Ez nem megy így, menjünk oda ahol kicsit nagyobb a választék- mondta Sleepless, miközbe újra beültetett a kocsiba. Hát, volt nagyobb választék. Sokat próbáltam. Először egy hófehér, tüllös tapintású ruhát. Mivel a többiek mind feketébe lesznek, de az ötletet gyorsan elvetettük, miután felpróbáltam a ruhát.

- Inkább valami feketét!- javasoltam és Sleepless is rábólintott. Már a sokadik nadrágot próbáltam fel, amikor megakadt egy ruhadarabon a szemem.

- Mi lenne, ha szoknyába lennék?- kérdeztem kísérőm.

- A hosszú feketére gondolsz?- kérdezte az általam választottra mutatva.

- Igen- bólogattam.

- Már nekem is megakadt rajta a szemem. Csak azt hittem nadrágot akarsz! Akkor próbáld fel gyorsan!

Amikor a próbafülkében, a tükörben megláttam, hogy áll, már tudtam, hogy ez lesz az. Hosszú bő szoknya, alján szakadtas csipke és ahogy léptem benne kecsesen hullámzott, fodrozódott. Sleep elismerően tapsolt.

- Az alsó megoldva!- aztán tovább válogattunk. Végül egy bordó fekete fűzővel, két hosszú fekete ám ujjatlan kesztyűvel és a szoknyával sétáltunk a pénztárhoz. Épp vettem elő a pénzt.

- Te mit csinálsz?- kérdezte Sleep.

- Hát, fizetek. Miért, te rabolni akarod?

- Nem! Te- hangsúlyozta- nem fizetsz és elővette a saját pénztárcáját.

- Nem engedhetem, hogy helyettem kifizesd!- mondtam erősködve.

- De, de. Hagyjad nyugodtan, nekem van elég! Tudod, más gyerek szeretetet kap a szüleitől, nos, én pénzt kaptam helyette. Ajándékba kapod.

- Aj, te!

- Tényleg ez van!

- Akkor sajnállak- öleltem meg.

- Én meg fizetek!- szólalt meg hirtelen és már oda is adta a pénzt az eladónak.

- Köszönöm- adtam neki egy puszit. Majd elgondolkozva mosolyogtam.

- Szívesen, de mit vigyorogsz?- kérdezte.

- Csak gondolkodtam, hogy ha Tormentor látná, hogy megölellek, akkor nagyon féltékeny lenne.

-Féltékeny?
- Jaja. Eléggé az. Mindenkire, de annyiban örülök neki, hogy nem ismert oldalát mutatja meg.

- De rám is?

- Aham.- bólogattam.

- Én? Lánnyal?- rájött, hogy ez így elég félreérthető- úgy értem fiatal is vagy, meg Tormentor barátnője is.

- Értelek- mosolyogtam, van egy kósza sejtésem.

- Na, hát a ruha megvan, festék majd ott lesz. Mást nem is kell hoznod. Hazaviszlek!

- Oké. És még egyszer nagyon köszönöm

- Semmiség. Hazaviszed te? Vagy vigyem a próbaterembe?

- Hát, Tormentornak szívesen megmutatnám, de a szüleim nem láthatják meg.

- Akkor most vidd haza, aztán eláll az majd Tormentornál.

- Jó rendben, köszi.

- Hazavitt, Ott megmutattam Tormentornak. Nagyon tetszett neki, de javasolta, hogy vegyem le, nehogy kárt tegyünk benne, azzal ledöntött az ágyra.

Aztán eljött az utolsó nap. Egész nap nem csináltunk semmit, na jó. Nem csináltunk semmit, bizonyos dolgokon kívül.

Istenem, azok a vágytól fátyolos, de mégis oly mély szürkés szemek. A hosszú, hullámos folyton a szemébe lógó sötét haj. Azok a vékony, de annál édesebb ajkak. A sima, fehér arc. Az egész úgy, ahogy van. Tisztára úgy érzem, mintha legalább egy évig nem láthatnám ezután, pedig maximum egy hét múlva újra látom majd. Hisz próbálnunk fontos lesz, még jobban, mint eddig. Csak nem tudom, mikor lehetünk majd újra együtt ketten, mikor alszom el újra a karjai közt. Sok minden függ attól, hogy Stronggal hogy sikerül meggyőznünk a szüleimet.

Ez a mai nap olyan gyorsan eltelt, gyorsabban, mint szerettük volna.

- Nem mehetsz el!- ölelt át Tormentor- Felhívod anyádékat, hogy elraboltalak, és többé nem engedlek el.

- Persze, aztán magyarázhatom a rendőrségnek, hogy ez nem igaz, csak a hülye barátom mond ilyeneket.

- Aj, akkor csak egyszerűen mondd el nekik, hogy nem mész haza.

- Kedvesem, 15 éves vagyok, tehát még nem nagykorú. Sajnos, mg azt kell tennem amit a szüleim mondanak

- Aj, tudom. De nem akarok egy éjszakát se nélküled.

- Nyugi, nem lesz olyan rossz. Majd Szigeten újra együtt alszunk, addig meg csak megoldjuk valahogy.

- Ha Strongarmmal végeztetek, azonnal hívj!

- Rendben, ha minden jól sikerült, akkor megint lesz egy egész hetünk együtt.

- És aztán hogyan tovább?- kérdezte tágranyílt szemekkel.

- Nem tudom.

Hazamentem és nagy buzgón meséltem otthon, hogy milyen jó volt a kézműves. Tökéletes hazugságokat találtam ki, már előre. Ez volt a tökéletes bűntett. Közbe tervezgettem Strongarmot is. A hétfői énekóránk alkalmával meg is „csináltuk” őt. Kivetettem a kontaktlencséit vele, így barna szemei voltak, kapott egy szemüveget, hogy lásson is. Az állandóan sápadtfehérre sminkel arcot kicsit élettel telibbé tette, hogy befestettük a haját barnára, itt kiderült hogy eredeti fekete a haja, ki nem néztem volna belőle, amúgy nem is engedte, hogy hajfestéket használjak, csak színezővel csinálhattam. A ruháját is kicsit megváltozattam, az állandó fekete felsőt felváltotta egy egyszerű kockás ing, a fekete nadrág és a bakancs marad, azért hihetőnek kell, hogy maradjon. Összefogtuk a haját és már kész is volt.

- Váó! Mintha nem is te lennél!- állapítottam meg.

- Szörnyet alkottál- nevetett- Tudod, sok éve most vettem fel először olyan ruhát, ami nem fekete.

- Köszönöm az áldozatot! Nyugi, csak ideiglenes. Csak amíg meggyőzzük őket.

- Ezek után ajánlom, hogy sikerüljön...

- Meghallják ezt az észbontó hangodat és beleegyeznek.

- Észbontó?- nevetett pirulva.

- Ja, ja. Kegyetlen szép beszédhangod van, bárkit levehetsz, így a lábáról.

- Á! Még téged is?- kérdezte egy kéjes mosollyal.

- Nem, nem. Azt hiszem én vagyok a kivétel, ami erősíti a szabályt. Aranyos vagy, meg minden, de szeretem Tormentort, szerelemmel.

- Jólvan, valami ilyesmit akartam hallani.

- Indulhatunk?

- Tőlem!- busszal mentünk, aztán HÉV-vel. És már itthon is vagyunk. Ha jól gondolom, anya már biztos itt van.

- Na, hello!- Léptem be az ajtón- Szia anya! Hadd mutassam be Strongarm-ot, ő az énektanárom és egyben a Sin of Pain énekese.

- Áh, üdvözlöm, azaz szia!- rázott kezet anyám Stronggal- Miben segíthetek?

- Anya! Tudod a Szigetről lenne szó, tudod fellépünk. És hát szeretnénk kimenni egész hétre.

- Oh, és kik lennének ott?

- Főleg a zenekar tagjai: Nightfall, Sleepless, Stiletto, Tormentor, Strongarm és én.

- És Sinnera is kinn lesz- tette hozzá Strong.

- Értem és Tormentor a volt barátod, igaz?

- Igen- hajtottam le a fejem.

- Még mindig „szeret” téged?

- Azóta új barátnője van- mondtam a padlónak.

- Jaj, látod, mi megmondtuk, hogy ő mást akar- hát, ez bejött.

- Tudom.

- És akkor te ezután még vele akarsz bulizni?

- Nem. Ő is ott lesz, de főleg a többiek miatt, a barátok miatt.

- Jaj Rose. Nem tudom, elég fiatal vagy még és tudod, hogy az alkohol meg ilyen hülyeségek terén nem igazán vagy megbízható.

- Nos, hát szerintem Rose nem fog ilyet csinálni, meg mindig velünk lesz. Tehát semmi baja nem lehet.

- Hát, még ti is elég fiatalok vagytok s nem hiszem, hogy józanul végigbulizzátok a hetet.

- Hát, én személy szerint nem szeretek inni, a többiek szoktak, mint a legtöbb korunkbeli, de ők se lesznek részegek, már csak a fellépésünk miatt sem.

- Még megbeszélem a férjemmel is...- mondta anya és részéről ennyi volt.- Amúgy Rose-nak hogy megy az ének?

- tehetséges, sőt jó, ezért vokálozik a zenekarban.

- Na, ennek örülök, tudom, hogy imád énekelni.

- Köszi anya!

- Most mit köszi? Ez van! Tényleg, az anyai... Mennyi is a egy?

- Mint fellépőknek, nekünk ingyen van- mondta Strong, közben elkezdett csörögni a mobilja- Bocsánat- vette fel- Jó. Most? Na... Rendben, megyek.- letette- Sajnálom, de mennem kell.

- Hova mész?- kérdeztem kétségbeesve.

- Sleepless...- mondta és felállt az asztaltól

- Kikísérlek- ajánlottam, míg ő elköszönt anyámtól. Az ajtóban tőlem is elköszönt, miközbe adott két puszit a fülembe súgta, hogy most már nélküle is megy. Visszamentem anyához

- Nagyon szeretnél kimenni, igaz?

- Igen.

- Hát, jó. Ha apád nem talál valami nagy okot, hogy ne mehess, akkor mehetsz!

- Köszi anya!- ugrottam a nyakába- Köszi!

- Aztán, maradj mindig a fiúkkal!- hát, erről biztosíthatok akárkit, hogy így lesz.

Bementem a szobámba, zene be hangosra. Tormentort fel kell hívni. Ez most már majdnem biztos, mehetek! Ha anyám enged, akkor apa se fog nagyon tiltakozni

- Szia kedves, képzeld 99% hogy megyek!- szóltam bele a telefonba.

- Ez fantasztikus!- kiáltott Tormentor a vonal másik végén- Hogy sikerült? Strongarm ennyire meggyőző volt?

- Uhh, láttad volna, hogy átalakítottam szegényt, rá sem ismernél.

- Azt is elérted, hogy ne csupa feketébe menjen?

- El bizony!
- Na ne! Mit vetettél fel vele?

- Kockás ing

- Váó! Már elképzelni is... Le kellett volna fényképezned!

- Még te megteheted, nem rég ment el, még hátha nem mosta ki a hajából a festéket.

- Micsoda? A haját is? Másik érzékeny pontja, mondjuk ha nekem is ilyen hajam lenne természetesen, akkor én se hagynám...

- Én így is imádom a hajad.

- Ajj, te. Már most hiányzol...

- Holnap próba.

- Addig ezer év telik még el.

- Dehogy, csak néhány óra, viszont most leteszem.

- Jó, jó. Csók

- Csók.

El se hiszem, hogy ilyen könnyen meggyőztük a szülőket! Többieknek is írni kéne, hogy megyek. Nem tudom Stiletto számát, nem csoda. Ő az egyetlen, akivel annyira nem barátkoztam össze. Sebaj, írok Sinnerának és megkérem, hogy adja tovább neki. Hát, akkor még néhány próba és irány a Sziget Fesztivál!