Szótlan a csend
Rosetta 2005.05.25. 17:45
Szótlan a csend
Fénybe borulnak az árnyak,
Felkelnek magukból a házak.
A reggeli moraj motoszkál bennem,
Csillag-hajó hűsíti a lelkem.
Most minden csendes,
Az erdő sem beszél.
Suttog a határ,
Hallgat a szél.
Kikelet csendje virít az égen,
Ez az első és utolsó reményem.
Érzem,hogy élek a világ küszöbén,
Indul a robaj a semmi hegyén.
S ha majd újra festi
A sors a jelent,
S meglátom újra szép szemed,
Csak megköszönni tudom ismét,
Hogy felismersz engem,
Most szótlan a csend.
|