Lester nem olyan volt, mint gondoltam. Ahogy a lányok meséltek róla azt hittem, hogy borzalmas szörnyeteg. De nem így jelent meg, ember alakban lépett elő. Hosszú, derékig érő haja volt, éjfekete. Bőre élettelen, szinte szürkés volt. Szemei is feketék voltak s bennük ördögi tűz égett. Félve néztem rá. Láttam, hogy senki nem nézett rá, én még se tudtam levenni a szemem róla. Ő is engem nézett!

- Üdvöt légy Lester!- zökkentett ki Carolyn tisztelettel vegyes csodálatomból.

- Köszönöm Carolyn- hallatszott Lester válasza, hangja mély volt, selymes és valahogy nem evilági. Megborzongatott, de mégis jó volt hallani. Lesétált közénk.- Elég a csöndből! Bort ide s kezdődjön a mulatság!
Én Carolyn-hoz mentem, valahogy nem tudtam mit csináljak, nem találtam a helyem, még nagyon friss volt a helyzet.

Nézelődtem és egyszer megakadt a szemem valakin, aki miatt tátva maradt a szám. Penelope! Épp egyedül állt s beleivott a poharába.

- Penelope! Te itt?

- Eunice? És te hogy kerülsz ide?

- Ma vagyok itt először. Carolyn hívott ide. S te?

- Mióta Sacro-ba jöttem idehúz a szívem. A tanulás, az öröm, az élet. Más szabályok…

- nekem még nagyon új minden azt sem tudom hova nézzek, még éppen győződök meg, hogy Lester miben más, mint Des.

- És mit gondolsz?

- Nem tudom még, de azt hiszem megértem az ittlevőket.

- Áhh. Nocsak, Penelope!- hallottam azt a bizonyos hangot.

- Lester!- hajolt meg Penelope.

- Mint mindig, itt vagy, mint mindig csendesen, de nem egyedül, ami szokatlan.

- Van ami változik Lester! S ennek én örülök, ő a barátnőm… de hisz te úgy is tudod ki ő…- mondta és elsétált. Én továbbra is a padlót néztem.

- Nézz rám Eunice! Nem kell ez az alázat!

- Honnan tudja a nevem?- emeltem lassan félve fel a fejem.

- Hát nem hallottad ki vagyok?- kérdezte mosolyogva

- De igen, hallottam…uram- felnevetett

- Akkor ne kérdezz ilyet, és ne uramozz, a tisztelet ne a megszólításban merüljön ki. Szép szavakkal illethetsz olyat is kit, ha elfordul szidsz a legrosszabb szitkokkal.

- Rendben.

 - Ne félj, igyál velem- nyújtott át egy poharat. Megittam, enyhén savanykás, de jó íze volt. Egyszer csak odahajolt hozzám és megcsókolt, megremegtek a térdeim. Ahogy kinyitottam a szemem, mintha semmi nem történt volna, ott állt és a szemeimbe nézett. Csak képzeltem! Hát, ez szép! Na, de Eunice mi jut eszedbe?

- hallottam, hogy az a pap mit csinált veled. Pontosabban mit akart. Des szeme úgy néz ki vak, lassan itt az időnk. És akkor az a senki is megfizet, hogy egy ujjal is hozzád, mert érni. Már most is megölhetnénk, de hagyom hadd szenvedjen, amint látja hogyan pusztul élete. További jó szórakozást!- sétált el Carolynhoz. Én leültem egy díványra, és onnan néztem a mulatozókat. Gondolkoztam, ha Des mindent tudása sem igaz, akkor a többi miért ne lehetne hazugság? Lester valósnak tűnik. Az utolsó kép, amire emlékszem az Lester távolból rám néző szeme, aztán elaludtam.

- Eunice! Eunice! Kelj föl! – ébresztgetett Penelope- Mennünk kell! Mások nem tudhatnak Lesterről.- És arról sem, hogy mi itt voltunk!- gyorsan lemostuk a festéket, a ruhánk is átvettük, majd visszaosontunk még a hajnali félhomályban a szobába.

- Nem félsz, hogy egyszer elkapnak?

- Már két éve ezt csinálom, minden héten… Túl nagy a biztonságérzetük, nem gyanakodnak Lesterre.

- Értem. És reggelenként ugyanazokat csináljuk, ugyanazt a fehér mágiát tanuljuk. Ugyanúgy megy minden?

- Hát, az Alsó-templomba bármikor lemehetünk, én néha elmegyek oda délutánonként. Ott mindenki magát tanítja, ha egy könyvet felhozol itt fönn is gyakorolhatsz, csak ne lássanak meg.

Eldöntöttük, hogy délután szabadidőnkben annyiszor meglátogatjuk a könyvtárat, ahányszor csak tudjuk. Norma miatt aggódtunk kicsit, hogy kérdezősködni kezd hova megyünk ilyenkor, de nagy csodálkozásunkra szóba sem hozta.

Az idő telt, egy hónap múlva bejelentették Norma avatását, s ezzel egyidőben jött öt hozzánk hasonló korú lány.

Norma avatása nem úgy sült el, ahogy reméltük. Sírva rohant ki Des terméből.

- Mi a baj?- rohantunk utána.

- Terhes vagyok. Nem tudtam volna Des előtt titkolni, Bernard iszonyú dühös és Des sem fogadta jól.

- És most mi lesz?

- Nekem is és Rufusnak is mennünk kell

- Micsoda?

- El kell hagynunk Sacro-t.- sírt. És tényleg nem könyörültek rajtuk, még aznap menniük kellett. Nem tudtam hova mennek.

Ketten maradtunk a szobába. Én is beilleszkedtem Lester hívei közé, már kicsit fel voltam jobban szabadulva. Penelope-val együtt tanultunk fekete mágiát. Nagyon élveztem ezt a fajta tanulást.

Egyszer a Sacro könyvtárában ültünk és úgy csináltunk, mint aki épp  gyógyítás technikáját tökéletesíti. Közbe Penelope egy kalandregényt én pedig egy mágia könyvet olvasgattam. Mondogattam a varázsszavakat, és szomorúan néztem, hogy elég kis eredményt érek el. Próbálkozás közben egyszer véletlen felgyújtottam a Penelope előtt heverő pergament. Ő gyorsan elborított egy gyertyát és mire ideért egy tanítóangyal- történetesen Oz- már bocsánatot kérve, magyarázta, hogy véletlen fellökte a gyertyát. Miután Oz arrébb repült, Penelope nagyon dühös arcot vágott, én bocsánatkérően néztem rá, majd egyszerre nevettük el magunk.

Volt egy kis probléma.  Az éjszakai mulatságok nekem Lesterről szóltak, az a rossz történt meg velem, hogy beleszerettem magába az ördögbe. Bár tudtam, hogy semmi esély rá, mégis vágyakorva néztem rá messziről. És az volt napom csúcspontja, amikor odajött néha beszélni hozzám. Uhh, mennyit korholtam magam miatta. Egyik éjszaka azt hiszem túl sok volt a borból, ugyanis bátrabbnak és jobbkedvübbnek éreztem magam, mint azelőtt valaha. Sokat nevettünk Penelope-val, aztán amikor megláttam a vízben szintén ruha nélkül fürdőző Lestert kénytelen voltam otthagyni őt és odamenni. Pár idősebb, számomra ismeretlen ember ült még a vízben. Odasétáltam, Lester rámnézett, ugyanaz a tűz égett most is a szemében, amit először láttam.

- Nocsak, életedben először kipróbálod eme víz simogatását, kedves  Eunice?

- Megfordult a fejemben

- Azt hittem túlságosan gátlásos vagy hozzá, a zárkózott lány a fenti világból… nem zavar mégsem?

- Mire gondolsz?- fogtam meg a ruhaanyagra kötött csomót és kibogoztam, a fekete anyag a földön végezte.

- Hát, valahogy erre- mosolygott. Belépkedtem a vízbe, kicsit hüvös volt. Leültem a közelébe.

- Te érzed mindezt? Úgy értem, hogy így ilyen isten létedre…

- Nyugodtan, mondhatod ördögnek is…

- Jó. Te érzed mindezt? A víz hidegét? A bor ízét? Egy ember érintését?

- Persze. Nincs rá szükségem, de ez mind öröm- mosolygott.

- Aham. Tehát mindent érzel…- úsztam hozzá közelebb- akkor garantálom, hogy ezt szeretni fogod, nem hiszem hogy bárki más melegre masszírozta volna azt a hideg bőröd- felültem a medence szélére mögé

- Mondhatok-e erre nem-et? Pont neked, még komoly terveim vannak veled, mert te más vagy nekem mint a többi- elkezdtem a vállait masszírozni, néha rátérve az izmos karokra.

- Ahh, ez jó- hajtotta előre a fejét, hosszú haja belelógott a vízbe. Ohh, istenem! Frászt istenem, nekem az ördög kéne!

- Szóval…- nyögte- első tervem veled- felállt, levett a medence széléről, majd visszaült oda ahol volt, csak már én is az ölébe ültem

- Csókolózni az ördöggel, ettől sokan félnének

- Nem kell közönség- húztam végig a kezem a hajában.

- Elmenni!- jelentette ki olyan hangon, aminek nem lehet ellentmondani

- Nehogy lessenek- mondta és a szoba elforgott velünk, így már az ajtó helyén is fal volt.

- Nincs menekvés, egy szobába zárva a sátánnal- mosolygott, majd megcsókolt. Már mindkét kezem vagy a hajába túrt, vagy a hátát szorította. Égette és megfagyasztotta egyszerre a szám, s vándorló kezeiről, már nem is beszélek.

Többet akart, nem kérdezett, nem parancsolt, csak csinálta amit akart. És én nemhogy ellentmondani nem tudtam, még akartam is. Kicsit felemelt az ölében, majd visszaeresztett és közbe belémcsúszott. Fájdalmasan nyögtem fel, nem kímélt meg ettől a fájdalomtól, de csókjai feledtették velem, s hamarosan már érezhettem, milyen az ördög szerelme. Végig a szemét néztem, nem tudtam elfordulni, és ő kacér mosollyal nyugtázta minden egyes rezdülését, rándulását az arcomnak. Könyörtelen mozgott és én könyörögtem még többért. Kint zene szólt dobokkal, a ritmus gyorsult, mi is egyre gyorsabban kapkodtuk a levegőt, gyönyörteli vonaglásunk közepette. Sikítva értem el a paradicsomot (vagy a poklok poklát?) s ő is, mikor megtörtént, minden fáklya kétszer olyan magas lánggal csapott fel. Fáradtan dőltem rá s amikor legközelebb felnéztem már egy sötét hálóban voltunk.

- Hol vagyunk?- kérdeztem

- Az én kastélyomban- mondta az általam oly imádott hang. Ő cseppet sem volt fáradt, az ördög nem fárad el.

- Csodálatos ara lesz belőled, s méltó anyja gyermekemnek, s egyszer majd istennő mellettem-simogatott meg.

- Micsoda?

- Hát, nem szülnél nekem gyermeket?

- De.- mondtam kábultan. Majd újra átöleltem, felemelt, s a nyoszolyára fektetett, ájulásig szerettük egymást, a friss szerelmesek hevével.

- El kell utaznom egy időre, itt mindenki úgy tudja, hogy egy másik kolostorba megyek, de egy ősrégi könyvtárat akarok felkeresni, ami talán segíthet nekünk- szólt valamely nap Carolyn.

- Igen. Sürget az idő, a bennem növekvő életet nem tudom a végtelenig elrejteni- tette a hasamra a kezem. Még egy hetes sem voltam, de már biztos voltam áldott állapotomban.

- Hát igen, egy hétnél tovább én sem leszek tovább, a heti ünnepen bárki hívhatja Lestert hisz mind tudjátok a sorokat

- Persze. Menj nyugodtan. S járj sikerrel!

Az ünnep estén, amint elegen lettünk hozzá, bejelentettem, hogy Lester is megjelenik most, majd elkezdtem. Együtt mondtuk a szöveget, majd néhány csepp vérem adtam hívásának. Hamarosan megjelent, dühös volt.

- ti hagytátok, hogy hitvesem adja vérét? Hagytátok, hogy az a pár csepp vér az én utódomtól vesszen el? Hát, így tiszteltek ti engem? Menjetek, mulatozzatok…

- Három csepp vérbe nem halunk bele- szólaltam meg mikor odajött hozzám

- Kedvesem, semmi ilyet. Neked most egyetlen feladatod van. Vigyázni magadra. Nem akarom hogy a fiamnak bármi baja essen

- Rendben. Vigyázok.

- Még úgy is sok megpróbáltatás fog érni- majd folytatta az arcom látva- Én nem szállhatok szembe Dessel, rossz a jót…

- Igen. Tudom.

- De te, már akkor tudtam, amikor idejöttél, a Sors neked azt rendelte, hogy elkezdj kétkedni, hogy gyermekem anyja légy, megöld Dest és uralkodj

- Megölni? Én?- valahogy megtisztelőnek vettem, hogy feltételezi rólam, hogy még egy istent is megöljek- Hogyan?
- Természetfeletti erőd van, nem csak egy magzatot adtam neked..

- Értem…

- És Carolyn is ezért ment el, hogy kiderítsen valamit a lehetőségekről. De most felejtsük, a gondot- csókolt meg- van jobb dolgunk is- vezetett az oldalszobák egyikébe.

Louval való kapcsolatom plátói maradt, nekem nagyon sokat jelentett, több volt, mint barát,de kevesebb mint szerelem. És még őelőtte is titkolnom kellett új hitem és ez alapjaiban megingatta a barátságunk. Pedig Ő szeretett, mindennél jobban. De ez csak később derült ki, miután Carolyn hazajött és elmondta a megoldást, lehetett nyitni egy kaput, ami egy másik világba nyílt, egy vad erdőktől övezett világba, ahol egy szentély van s ott, ha megfejtesz egy rejtvényt, akkor tied a tőr. A tőr, ami még a halhatatlanokat és mindenhatókat is megsebez. De én nem mehetek érte! Lester megtiltotta, hogy én menjek, azt mondják, hogy egy nő és egy férfi kell. Az egyikük Penelope lett, másikuk pedig Lou. Aki tudatlanul bár, de miattam elvállalta, saját istene halálához segédkezett. Az útjuk megkezdődött…