Gyötrelem
Demogorgon 2006.01.22. 22:12
Gyötrelem
Sötét fátyol mögött a nap
Önmaga árnyékába aludni tér.
S a hold – torz erkölcsű pap –
Egét újra elönti a vér.
Csillagtalan kupola alatt élet
És halál lassan egybeforr –
Soha meg nem hozott ítélet:
Porból lettél, s mi leszel? A por.
Gondtalan perc emléke gyötör
Ahogy elemészt idő és tér.
Hát minden emlék, mely összetör
Egyetlen árva könnyet sem ér?
Elhagyott világok közt ébredek,
Előttem fekete s halott gyászsereg.
Magamba nézek, majd testem megremeg,
Mert lelkem a jövő miatt kesereg.
Kegyetlen sors, vagy gyáva képzelet?
Hazug e mosoly, vagy céltalan?
Az eső eláll, talán várja a szelet
Időtlen időkig, s mindig hasztalan.
Rejtőzik bíbor fellegei mögött,
Újra rám néz, hisz túlvan már harcán.
Ő a halálomon röhögött,
S megrémít mosolyom arcán…
Szívembe halál költözött,
Fejem káosz szakítja szét,
Míg ő bíbor fellegek között
Mossa tisztára véres kezét.
Gyónni tér a torz erkölcsű pap,
Szívére lakat, mint gyűrű az ujjra,
S sötét fátyla mögül a nap
Önmaga árnyékából előlép újra.
|