Ima önmagamhoz (Halkan)

Hallgass meg! (Csitt, ne szólj semmit…!)

És most megint itt állok némán, magam;

Nincs lánc, de nincs vigasz. (Mi igaz?)

Csak az élet maradt itt Velem…

       Könnyed,

                   Könnyes,

                               Könyörtelen…

                                          Kegyelem!

Most leteszem lelkem ostorát (Ostobán teszem?);

S az emlékek (bár ne lennének, de vannak!)

Halotti torát megülöm némán, magam. (Csak némán, csak magam.)

Mint Ő, e

       Remegő

                   Andalgó

                               Megrezzenő

                                          Ismeretlen! (Az lenne?)

Hajsd fel hát arcodról a fátylat,

Hogy szemedbe nézhessek (egy lelket megigézhessek) megint (?),

Újra ártatlanul… szemedbe

                                          Bűnösen,

                               Bánatosan,

                   Baljósan,

       Bajtársadként!

Bátran s bátortalan… (Angyal! És Te hol vagy most, hogy kezem

nem fogod? MOST adj Erőt!)

Elveszítem Őt… (A Halál előtt)

Még könnyeim letörlöm, s lehajtom fejem.

Nincs már itt helyem,

„Ez a világ rég nem az Én hazám…”

       Végre

                   Érzem… ez a

                               Gondolat… azt hiszem,

                                          Elmegyek innen messzire

                                                      Most és mindörökké…

(Ámen!)